Oreos Sajttorta Szelet

oreo szelet 3

Hozzávalók:

Alap:

24 db Oreo keksz

2 ek olvasztott vaj

Töltelék:

35 dkg natúr krémsajt (Philadelphia) mascarpone

20 dkg kristálycukor

3 tojás

0,8 dl tejföl

1,5 tk vanília kivonat

15 db Oreo keksz

Elkészítés:

oreo szelet 2

Melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. Sütőpapírral béleljünk ki egy 20 × 20 cm-es magas falú tepsit vagy sütőformát úgy, hogy a papír bőségesen túlérjen rajta, mert így tudjuk majd könnyedén kiemelni. Az alaphoz konyhai robotgépben aprítsuk morzsává a kekszet, majd csorgassuk rá az olvasztott vajat és keverjük tovább a géppel, amíg jól elkeveredik és nagyjából masszává össze nem áll. Az így elkészült keveréket nyomkodjuk a tepsi aljába, majd süssük elő 10 percig. (A sütőt hagyjuk bekapcsolva továbbra is.) Amíg az alap sül, a töltelékhez kézi mixerrel keverjük simára a krémsajtot mascarponét majd adagoljuk hozzá a cukrot, és verjük egészen addig, amíg a cukor teljesen feloldódik. Ezután egyesével adjuk hozzá a tojásokat, dolgozzuk ki jól mindegyikkel. Keverjük hozzá a tejfölt és a vaníliát is. Ezután óvatosan forgassuk bele a durvára tördelt kekszeket. Az így elkészült krémet töltsük az alapra, simítsuk el egy spatulával a tetejét, majd süssük kb. 40-50 percig, amíg a szélén körben megszilárdul, de a közepe még lágyabb. Miután elkészült, hagyjuk szobahőmérsékleten, rácsra téve hűlni kb. 2 órahosszáig, majd folpackkal lefedve tegyük hűtőbe legalább 3 órára, de legjobb egész éjszakára. Ha van kedvünk, bevonhatjuk a tetejét tortabevonó étcsokival, de ez akár el is maradhat.