Nudli

Gyerekkori retro sláger a Nudli. Az igazi hungarikumnak számító édességet már számtalan mirelit verzióban próbáltam, de még csak távolról sem hasonlít a mamám Nudlijára. Tehát nem véletlenül kértem el tőle és hoztam el nektek is:)

Nudli1

Nudli

Hozzávalók:

60 dkg krumpli

15 dkg liszt (illetve amennyit a krumpli felvesz)

2 tojás

10 dkg teavaj

zsemlemorzsa, fahéj

Elkészítés:

Meghámozzuk a krumplit és sós vízben puhára főzzük. Krumplinyomóval átnyomjuk, megsózzuk és hozzáadjuk a lisztet meg a tojásokat. Legvégén hozzáadjuk a vaj felét, vagyis 5 dkg-ot. Annyi lisztet tegyünk hozzá, hogy jól gyúrható, de ne túl kemény tésztát kapjunk. Célszerű megvárni előtte, míg a krumpli kicsit kihűl, mert volt már alkalmam sajnos szénné égetni vele a kezem, “dehát így jár aki kapkod” – mondaná anyukám:) Lisztezett deszkán centi vastag lapot nyújtunk belőle, amelyet 5 cm széles csíkokra vágunk. A csíkokból centi vastag szeleteket, majd a szeleteket a tenyerünkkel a lisztes deszkán magunktól elgörgetjük, így keletkezik a nudliforma. Ezt forró, sós vízben kifőzzük (míg feljön a víz tetejére). A vaj másik felén (5 dkg) megpirítjuk a zsemlemorzsát. Ezt a végén én meg szoktam burítani porcukorral és fahéjjal is. Lekvárral tálaljuk. Nálam a favorit az eperlekvár. Együltő helyemben meg tudok enni egy (kis) üveggel. De a vállalkozó kedvűek, fogyaszhatják akár csokisziruppal is:)

Nudli2

Csokis/Lekváros Nudli